Az amplitúdómoduláció rádióamatőr célokra nem jelentős, azonban tekintettel arra, hogy ez volt a legelső hangátvitelre alkalmas rádiófrekvenciás moduláció, amely a közép- és rövidhullámű műsorszórásban továbbá a légiirányítás terén a mai napig nagy jelentőséggel bír, ezért érdemes ezzel a modulációval megismerkednünk.
Mint az ábrából látható, a vivőfrekvencia pillanatnyi amplitudója össze van szorozva a moduláló (hangfrekvenciás) jel pillanatnyi amplitudójával.
A fenti jelet, amennyiben a frekvenciabeli eloszlását vizsgáljuk például egy spektrumanalizátorral, akkor a következő ábrához hasonlót láthatunk:
Az ábrán látható egy esetünkben 60 %-os amplitudójú vivő, és a modulációként használt egyetlen színusz jel miatt csak egyetlen bal és egyetlen jobb oldali diszkrét spektrumvonal látható. A valóságban beszédátvitel esetén a vivőfrekvenciától lefelé és felfelé is a hangfrekvenciás jel frekvenciaösszetevőinek megfelelően fog a spektrumkép alakulni. Ezért az AM jel sávszélességigénye 2-szerese a legnagyobb moduláló frekvenciakomponensnek.
A hosszú- és középhullámú rádió műsorsugárzásnál 9 kHz-enként vannak kiosztva a csatornák, a rövidhullámú sávban 10 kHz-enként. Ez azt is jelenti, hogy az ezekben a sávokban üzemelő AM adók 4,5 kHz felett nem viszik át a hangot.
Az azonos frekvenciájú amplitúdómodulált jeleket amennyiben a vivőfrekvenciájukon túlmenően a fázisszögüket is ismerjük, fel lehet bontani egy 0 fokos és egy ettől teljesen független 90 fokos összetevőre. Ezt a módszert analóg technikában a színes televíziók színsegédvivőjének frekvenciatakarékos továbbításánál használták, továbbá a digitális adatátvitelnél jut a színuszos és koszínuszos összetevőknek nagy szerep (QPSK, 8PSK, QAM-16, QAM-64, QAM-256, QAM-1024 modulációknál).
© Krüpl Zsolt, hg2ecz - utolsó módosítás: 2003. november 20.